Búcsú Makai Zsuzsannától (1929–2015)

Valachi Anna megemlékezése
elhangzott 2015. február 6-án a 
Fiumei úti temető ravatalozójában

Makai Zsuzsanna (1929–2015)

Megrendülten búcsúzom a József Attila Társaság, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a magam nevében Dóra Józsefné Makai Zsuzsannától, társaságunk tiszteletbeli tagjától. Alig volt olyan összejövetelünk, ahol ne jelent volna meg Gábor fia kíséretében, s ne szólt volna hozzá ötleteinkhez, terveinkhez – mintegy garanciát adva arra, hogy a Makai család képviseletében gondosan figyelemmel kíséri, hogyan alakul József Attila utóélete – és helyesli törekvéseinket.

Őt magát is hasonló cél motiválta, mint társaságuk többi tagját: a gazdag és sokrétű életmű tanulmányozásával hitelt érdemlően rekonstruálni, ki mindenki volt egy személyben az ezerarcú József Attila, akinek képét a szárszói tragédia után oly sokszor eltorzították.

Első összejöveteleink idején még élt Zsuzsa édesanyja,

özv. dr. Makai  Ödönné, József Etelka (1903–2004)

özv. dr. Makai  Ödönné, József Etelka (1903–2004), névadónk fiatalabb nővére, aki 101 éves korában bekövetkezett haláláig maga is tiszteletbeli tagunk volt. Leánya tőle – ő pedig a nővérétől, József Jolántól (1899–1950) – örökölte a költő emlékápolójának szerepét, és lelkiismeretesen tette a dolgát, amíg csak életereje engedte.

Jolán és keresztlánya, Zsuzsi

Zsuzsit annak idején nagynénje tartotta keresztvíz alá – és ez a tény az ő kapcsolatukat is szorossá tette. Jolán anyjaként szerette húga elsőszülöttjét, aki felnőtt korában is szívesen megosztotta gyermekkori emlékeit másokkal.
Nemrégiben így mesélt egy riporternek: 1935–36-ban többször meglátogatott bennünket Attila Hódmezővásárhelyen. Velem és két fivéremmel játszott. Én egyszer verset is írtam, talán még iskolába se jártam. Ültem édesanyám ölében, úgy mondtam el: „Felébredtem, madár / fütyölt felettem, / szép nap mosolygott rám, / imádkoztam reggelen át”. Nem tudom, hogy jutott az eszembe. De azt soha nem felejtem el, hogy amikor szavaltam, Attila, a szüleimmel együtt, milyen kedvesen mosolygott!
Minden alkalmat megragadott, hogy cáfolja a közhiedelemben gyökeret vert előítéleteket nagybátyjáról: Nagyon kedves ember volt, ezt kevesen tudják róla a szomorú, depressziós arcképei alapján. Nálunk egészen másképp viselkedett: szellemes volt, jó humorú, és nagyon szeretett tréfálkozni velünk.

A mosolygó József Attila 

A kiskori emlékeken túl tisztában volt mindazzal, amit előbb a szűk családi körben, majd olvasmányaiból megtudott, így minden, nagybátyjával kapcsolatos aktuális kérdéshez meggyőződéssel tudott hozzászólni.

József Jolán: József Attila élete

Első forrása nyilván a keresztanyja, József Jolán által írt József Attila élete című, dokumentumokon alapuló „családregény” volt, mely 1940-ben jelent meg Cserépfalvi Imre (1900–1991) kiadásában; a borítót Pérely Imre (1898–1944) festőművész-grafikus tervezte. A könyvben a szerző húga, Etelka, a férje, dr. Makai Ödön (1889–1937) és gyermekeik is fontos mellékszereplőkként jelentek meg. Zsuzsi mellett kistestvérei: Makai Péter (1932–1991) és Makai Ádám (1935) is fölbukkannak a kötetben.

A Makai szülők gyermekeikkel 1936 elején

Etus „mama” fiacskáival

Annak idején az apaságra vágyódó József Attila örömteli kíváncsisággal figyelte kis rokonai cseperedését, és alkalmi versekben örökítette meg irántuk érzett szeretetét. Ádám születése után égi ajándékként dokumentálta világra jövetelüket a Három vándor című, „többkezes” rögtönzésben:

                                         Első lőn Zsuzsanna,
                                         ugy jött mint a manna,
                                         második lőn Péter,
                                         őt küldé az éter,
                                         harmadik lőn Ádám,
                                         tulipán a ládán.

Zsuzsi nyolcéves korában, Balatonszárszón látta utoljára nagybátyját, amikor az végső sétájára indult. Három évvel később, amikor József Jolán első életrajzi könyve megjelent, még mindig kislány volt, de a nagyra törő és leleményes keresztmama továbbra is gondoskodott arról, hogy reflektorfényben tartsa húga tehetséges gyermekeit.

József Jolán, a hírlapíró

Újságíróként számos cikket közölt a három testvérről, akiket – a maguk egykori, véd- és dac-szövetségben élő triumvirátusa mintájára – új „püngrücöknek” nevezett. De nemcsak ő, hanem a költő barátai közül Németh Andor, sőt a József Attila költészetét eleinte elutasító, majd 1943-ban már nagyra tartó Németh László is megemlékezett a verseket és novellákat író, faliújságot szerkesztő, szépen éneklő és szavaló, bábszínházat játszó keresztlánya tehetségéről.

,,A szappanfőző illatos lelke […] a család más tagjaiban is ott jár” – írta Németh László Lányaim című könyvében. [József Attila] unokahúga, a kis Makai Zsuzsa „zongora- és táncművésznő, írónő és költőnő” japános versikéi közül írom ki a „Zörgő börgő Marcsa meg a dilinósról szóló mese és vers”-et.
Mindeközben dúlt a háború, és az ellátási nehézségek miatt éhínség tombolt Budapesten. Péter és Ádám intézetbe került, a csontig lesoványodott Zsuzsit pedig a bonyhádi árvaházban apácák vették gondozásba.

A bonyhádi református árvaház

Amikor édesanyjuknak sikerült lakást szereznie, újra összekerült a család, de egy foszforbomba-találat miatt mindannyian a Teréz körúti ház pincéjében vészelték át az ostromot. Etelka asszony üldözötteket is bújtatott, mert született optimizmusa veszély esetén sem hagyta el. Ahogy József Attila halála után megjósolta, hogy fivérüket háromszor fogják eltemetni, gyermekei jövőjéről is pozitív perspektívát festett. Orvos-ismerősének kijelentette: „Zsuzsi szép lesz, Péter híres lesz, Ádám pedig gazdag lesz.” Hosszú távon be is igazolódtak anyai álmai – noha azt nem sejthette, mennyi nehézség és tragédia vár még rájuk.
Ahogy múlt az idő, József Jolán – aki annak idején Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának növendéke volt –

Jolán, művésznevén Pászti Jocó 1922-ben

a csinos és tehetséges  Zsuzsit is a színészi pálya felé terelte. Föl is vették a háború után a Színművészeti Főiskolára, ahol Berek Kati, Psota Irén, Soós Imre, Szemes Mari, Váradi Hédi évfolyamtársaként Gellért Endrétől, Ascher Oszkártól, Ladányi Ferenctől, Rátkai Mártontól tanulhatott.

Az ifjú színésznő-jelölt

Nemrégiben előkerült egy fénykép a családi fotóalbumból, amelyen a főiskolás Makai Zsuzsi a Szentivánéji álom előadásában látható; a fotó hátoldalán pedig Marton Endre (1917–1979) színházrendező jegyezte föl a darab címét és a felvétel dátumát: 1947. A szép és sokoldalú színésznő-jelölt biztatóan induló karrierje azonban a politikai fordulat éve után megfeneklett.
A Rajk-per utáni kémhisztéria következtében veszélybe került a Makai család – és az 1950 nyarán elhunyt, befolyásos Jolán sem segíthette többé szeretteit. Olyan fejezet kezdődött ekkor a családregényben, amelyet a nagybetűs Élet írt tovább, és lehetetlen volt befolyásolni a történteket.
Zsuzsi 1944-ben, tizenöt éves korában ismerte meg majdani férjét, Dóra Józsefet, aki a háború befejezése után disszidált, de sűrűn leveleztek, s miután a férfit hazavezérelte a távolsággal csak növekvő szerelem, feleségül vette szíve választottját.

Az esküvői fotó

Boldog házasélet helyett azonban meghurcoltatás várt rájuk: az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) – kémtevékenység vádjával – letartóztatta az ifjú párt. A külföldöt járt férj állítólagos kémkedése és a család „burzsoá” kapcsolatai miatt mindketten megjárták az Andrássy út 60. pincebörtönét. Zsuzsi hónapokat töltött a kistarcsai internálótáborban, mialatt édesanyját és öccseit rendőri ellenőrzés alatt tartották. Már mindnyájukat az internálás réme fenyegette, amikor Etelka mama Major Tamás közbenjárását kérte, majd végső elkeseredésében Rákosi Mátyáshoz fordult.

A teljhatalmú pártvezér jól tudta, ki volt József Attila és Jolán, s a kémgyanú ellenére megkegyelmezett a Makai családnak: lefújatta a már megkezdett kitelepítési akciót. A színésznői tervek azonban végleg meghiúsultak.

Zsuzsa – noha nemrég még balett órákra járt és zongorázni tanult – az ötvenes években csak fizikai munkát kaphatott: sokáig szigetelőként dolgozott a Csőszerelő Vállalatnál. A magánéleti boldogság azonban megadatott a sokat próbált házaspárnak.

A családi teljesség öröme

1953-ban megszületett az első fiuk, Dóra Gábor, majd egy évvel később az öccse, György is a világra jött.
De a korszellem még sokáig változatlan maradt. A családfő – burzsujnak bélyegzett apja miatt – jó ideig nem kaphatott munkát; Zsuzsinak viszont jól jött, hogy annak idején az eminensnek számító Reich-Deutch iskolában német és angol nyelven tanult – így a kétkezi munka után idegen nyelvű levelezőként dolgozhatott nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező nagyvállalatoknál. Nyugdíjas korában is könnyed és szívélyes maradt.

Ennek köszönhette, hogy turista-kísérőként foglalkoztatták a Budavári Palotában és a Nemzeti Galériában, majd az Amerigo Tot műterméből átalakított Koller Galériában.
Időközben megözvegyült: férje 1981-ben szívinfarktusban halt meg. A fiai ekkor már diplomás pályakezdők voltak – de ekkoriban kezdett betegeskedni édesanyja, aki egyre inkább a gondozására szorult. Etus néni utolsó esztendeit már kerekesszékben töltötte, leánya ápolására szorulva, de Zsuzsi szívesen és sok leleménnyel gondozta.
Akkor is kitüntető figyelemmel és barátságos mosollyal fogadott, amikor a kilencvenes évek közepén személyesen is megismerkedtünk. Én akkoriban József Jolán életére kíváncsian kerestem föl Etus nénit – de Zsuzsi segítsége nélkül nem boldogultam volna. Ő „fordított” – papírtölcsért illesztve nagyothalló édesanyja füléhez –, hogy megértse a kérdéseimet, és megszülessen a lejegyzendő monológ, amelyet Etus néni mindig nagy beleéléssel adott elő, ha a testvéreivel közös élményeire emlékezhetett. Legnagyobb örömömre 1998 nyarán együtt dedikálhattuk „könyvünket” a Liszt Ferenc téren, a könyvhét nyitónapján.

Századik születésnapján is Zsuzsi készítette elő édesanyját a József Attila Társaság vezetőségének fogadására, hogy delegációnk ünnepélyesen köszönthesse a költő egyetlen, életben maradt testvérét a kerek évfordulón. (Közös bánatunk, hogy fivére születésének centenáriumát már nem érhette meg.)
De a jelképes lángot őrző fáklyát – amelyet ő maga Jolán nővérétől örökölt – még idejében átadta lányának, aki már Etus néni életében rendszeresen képviselte a családot a József Attila Társaságban.

2007. december 3-án Társaságunk megemlékezésén.

(Jobbra: Makai Zsuzsa és fia, Dóra Gábor,

 balra: dr. Szabolcsi Miklósné)

A megbecsülés jelének vette, hogy tagjaink közé tartozik, s jó érzéssel töltötte el, hogy társaságunk tudományos alapossággal kutatja József Attila sokrétű, gazdag életművét, és – hozzá hasonlóan – állhatatosan gondozza az emlékét.
Noha a személyes tragédiák sora, szeretteinek elvesztése roppant megviselte az érzékeny Zsuzsit – gyönge létére mégis erős maradt. Traumákkal teletűzdelt sorsa nem hagyott nyomot pozitív beállítottságú személyiségén. Gyermekien jóhiszemű, szépre-jóra szomjazó lélek maradt mindhalálig.
Gábor fiától tudom, hogy az a fajta melegség és örömre való készség, amely jellemezte, anyai útravalónak köszönhető. Etus néni már kislány korában arra figyelmeztette, hogy mindig ő legyen az első, aki a másikra mosolyog. Ő pedig hűségesen megfogadta az élni segítő tanácsot, ezért volt olyan jó a közelében lenni.
„Valóságos kis angyal” – mondták róla, akik ismerték.
Éppen ezért olyan nehéz most elbúcsúzni tőle.

Zsuzsi, kedves! Nyugodj békében!